Anakro-anakreonizmus

Elszálltak az évek, mint egy szárnyas angyal,
Estére változott a tegnapi hajnal:
Megbékülök lassan korábbi magammal.

Amiért küzdöttem, végre feladom.
Mit őriztem, védtem, váram szélmalom,
Bár nem így akartam, már elfogadom.

Befelé fordulva, szemeket hunyok,
Volt fehér ingemen nem látszik szurok,
Emlékeim között fáradt rítusok.

Akartam feszülni, nincsen rá erőm.
Zsebre vágtam öklöm, nézek vakmerőn.
Csak pajzsomat őrzöm, ha kell harcmezőn.

Poharam színültig áll az asztalon,
Jövőt építenék, ha volna hatalom,
Felkészülnék arra, mi a latba nyom.

Ismét örül szívem, illan a bánat,
Tanulom befogni ronda szőrös számat.
Utólag igazol tán az elmúlt század.

Életet kelt bennem a születő szépség,
A felragyogó nap és a tengernyi kékség.
Értő szemem előtt nincsen rejtve érték.

Vidámságra derít még: csillanó tekintet,
Vagy igéző szempár, hogyha rám mered,
Virággal szórja be a fakó telet.

Elszédít egy sóhaj, visszafogott illat,
Térd a szoknya alól, épp ha csak kivillan,
Arcra omló hajtincs, kedvesség, tapintat,

Kínált gyümölcstea, egy csésze kávé tejjel,
S azon nyomban ugrom a boldogságba fejjel,
Minden csillag számít a vándornak éjjel.

A jelent becsülni értékes szokás.
Öntudatra ébreszt, minden bíztatás,
Szívemnek menedék, sőt öröklakás.

Nekem Ti adjátok az utolsó esélyt,
Amíg körülvesztek megtart a remény,
Mert kérlelni tudtok, szívem nem kemény.

Általatok élek, lányok, asszonyok.
Göcsörtös fa lettem, rajtam szálka sok,
Őszülő szakállam bosszúságra ok,
Nem lehettem herceg, kire vártatok,
Hódításra gyenge hódoló vagyok:
Gyengeségeimért megbocsássatok.

2013. Nőnap

MaYoR - 2002-2017 © GPL