Instagram
Tankönyv
Matek-Infó
Fizika
Biológia
Latin
Irodalmi portál

Az Angelica Leánykar jubileumi koncertje

2019. október 26. 19.30 A kodályi hagyományok jegyében és a kodályi pedagógia égisze alatt alakult meg pontosan 30 éve Gráf Zsuzsanna vezetésével az Angelica Leánykar. Igazi sikertörténetről van szó, hiszen az együttes nem csak a magyar, hanem a nemzetközi kóruséletnek is kiemelkedő szereplőjévé nőtte ki magát, mióta megkezdte működését a Városmajori Gimnázium falai között 1989-ben. Szinte lehetetlen felsorolni az összes díjat, elismerést, kitüntetést, versenygyőzelmet, amely az Angelica Leánykarhoz és vezetőjéhez fűződik. Küldetés is az övék: a kodályi-bartóki örökség megőrzése, éltetése, továbbgondolása, valamint a mindenkori magyar kortárs zene művelése, legszebb darabjainak közvetítése Magyarországon és a nagyvilágban egyaránt. Ez a hitvallás fémjelzi a kórus jubileumi estjének műsorát is, amelyen csodálatos zenéket hallhatunk felemelő előadásban, kimagasló és méltán népszerű hangszeres szólisták közreműködésével.
Zeneakadémia, Nagyterem
Kodály: Vejnemöjnen muzsikál
Kodály: Két zoborvidéki népdal
Csemiczky Miklós: De fonte aquae vitae
Bánkövi Gyula: Ave Maria
Gyöngyösi Levente: Salve Regina
Kocsár Miklós: Öregisten, Nagyisten
Liszt: Dante szimfónia - Magnificat
Hammarström: Kyrie
Erics Esenvalds: O salutaris hostia
Tegnér: Ave Maria
Poulenc: Litanies a la Vierge Noire
Rahmanyinov: Tizennégy románc, op. 34 - 14. Vocalise
Glazunov: Fesztivál kantáta, op. 63
Réman Zsófia (fuvola), Bánkövi Bence, Borka Ráhel (cselló),
Vígh Andrea (hárfa), Tóka Ágoston (orgona),
Bogányi Gergely, Szokolay Balázs,
Magyar Valentin, Puskás Máté (zongora),
Angelica Leánykar
Vezényel: Gráf Zsuzsanna
2019-06-13 17:41:05

A közösségüket építő, eredményeikkel iskolájukat öregbítő és a kitűnően tanuló diákjaink közül
  • Andréka Ágoston
  • Hargiatai Dóra
  • Szeidl Réka
  • Sáfrán Ábel
  • Garami Gergely
  • Henkrich Miksa
  • Kollár Dorottya
  • Szipőcs Veronika
részesült a Tankerület elismerésében. (forrás: Hegyvidék)

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

Hegyvidék Bajnoka 2019

A Hegyvidék Bajnoka idén iskolánkból:

  • Tóth Máté 10. E
  • Ruszthy Csenge 8. B

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

Az idei online mitológiai kvízsorozatunk győztese iunior kategóriában Jámbor Marcell (8. A), senior kategóriában Bödőcs Boróka (9. B).

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

A Hevesy György Kémiaverseny Kárpát-medencei döntőjében

  • a hetedik évfolyamosok versenyében Váradi Csanád (7. A) 9. helyezést ért el, a szóbeli és gyakorlati fordulóban nyújtott teljesítményéért dicséretben részesült.

  • A nyolcadik évfolyamosok között Hajdu Erik (8. A) 15. helyezést ért el.

Felkészítő tanáruk dr. Szabóné Karácsonyi Virág

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

2019. május 31-én (pedagógusnapon) a középiskolai oktató-nevelő munkát végző, a diákok harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végző tanároknak, az oktatásért felelős miniszter által adományozható szakmai elismerést, Németh László-díjat kapott a Városmajor közkedvelt tanára:

Bärnkopf Bence

aki nem csak tanárunk, és akire mindig büszkék leszünk...

Németh László-díjas közkedvelt tanárunk, akire mindig büszkék leszünk!

Németh László-díjas közkedvelt tanárunk, akire mindig büszkék leszünk! Köszönjük!

Posted by Városmajori Gimnázium Official on Friday, May 31, 2019

Szebedy Tas felterjesztése: Tovább...
2019-06-13 17:41:05

A Középiskolai Kémiai Lapok pontversenyein Horváth Emese Dorka (9. B) feladatmegoldó verseny kezdő kategóriájában 1. helyezést és a Kémia idegen nyelven angol szakfordítói versenyében szintén 1. helyezést ért el (angoltanára Rózsáné Fülöp Tünde, kémiatanára Nagyné Hodula Andrea).

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

Medve 2019

A Medve Szabadtéri Matekverseny fővárosi fordulóján 10-nél több csapatunk szép eredményt ért el, ezért iskolánk elnyerte a Nagy Brumm Érdemrendet, amely szerint „…az intézmény letette a voksát amellett, hogy a diákok egészséges életmódra való nevelése, valamint együttműködési készségeik fejlesztése is hasonlóan fontos célkitűzés, mint a szakmai tudásuk elmélyítése.”

Egy csapatunk a budapesti fordulóban III. helyen végzett, így az országos döntőbe jutott. A csapat tagjai: Polgár Sándor, Kátai Katalin, Mező Csongor (9. B) (tanáraik Kovács Vera és Pataki Noémi).

Gratulálunk!

Az országos döntő Debrecenben lesz június 1-én.

2019-06-13 17:41:05

A Nemes Tihamér Online Programozási Verseny záró (5.) fordulója után a verseny végeredménye:

  • II. korcsoport (9-10. évfolyam):

    Bärnkopf Áron (9. B) - 9. hely
  • III. korcsoport (11-12. évfolyam):

    Gyóni Ákos (11. D) - 6. hely

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

A Lilavegyész bajnokság országos döntőjében Molnár Kristóf (7. A - tanára dr. Szabóné Karácsonyi Virág) 6. helyezést, Kovács Kristóf Dániel (7. B - tanára Nagyné Hodula Andrea) 19. helyezést ért el.

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

A VMG nyári szakmai tábora Szántódon július 26-a és augusztus 1-e között lesz, míg a gólyatábor augusztus 2-a és augusztus 5-e között kerül megrendezésre ugyanott.

2019-06-13 17:41:05

Az Amnesty International magyarországi irodája által meghirdetett, az emberi jogok köré felépített, Összpont elnevezésű háromfordulós versenyen a Kis Bence; Mezei Rozi; Radakovic Míra összeállítású 10. A-s csapat első helyezést ért el. Nyereményként nyáron látogatást tehetnek az Amnesty amszterdami központjában!

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

Az Országos Logikaverseny döntőjének eredményei:

  • 4. hely: Molnár Kristóf 7. A (tanára Kovács Vera)
  • 9. hely: Kovács Szabolcs 7. A (tanára Kovács Vera)

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

A Matematika Határok Nélkül verseny eredményei:

  • 8. hely : 9. B osztály (tanár: Kovács Vera, Pataki Noémi)
  • 9. hely: 9. D osztály (tanár: Jäger Csaba, Kertai Helga)
  • 17. hely: 9. A osztály (tanár: Kovács Vera, Pálfiné Kovács Erika)

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny eredményei (országos 1 – 100. helyezés):

  • 7. évfolyam:

    Országos helyezésMegyei helyezésNévOsztályTanár neve
    12 6 Fórizs Borbála 7. A Pálfiné Kovács Erika
    45 17 Molnár Kristóf 7. A Kovács Veronika
    56 21 Váradi Csanád 7. A Pálfiné Kovács Erika
    84 28 Don Júlia 7. A Pálfiné Kovács Erika
  • 9. évfolyam:

    Országos helyezésMegyei helyezésNévOsztályTanár neve
    1 1 Polgár Sándor 9. B Kovács Veronika
    52 15 Molnár Anna 9. B Kovács Veronika
    90 24 Hamvas Johanna 9. D Jäger Csaba, Kertai Helga
  • 10. évfolyam:

    Országos helyezésMegyei helyezésNévOsztályTanár neve
    78 14 Freund László 10. D Bärnkopf Bence, Madas Pál
  • 12. évfolyam:

    Országos helyezésMegyei helyezésNévOsztályTanár neve
    16 4 Gárdonyi Csilla 12. D Pálfiné Kovács Erika
    41 8 Tóth Benedek 12. D Pálfiné Kovács Erika
    90 14 Gálffy Veronika 12. D Pálfiné Kovács Erika
    90 14 Hajducsek Bence 12. D Pálfiné Kovács Erika

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

Hatvani 2019

A Hatvani István Fizikaverseny debreceni döntőjében a következő eredmények születtek:

  • 7. osztály:

    • Váradi Csanád (7. A) 4. hely
    • Molnár Kristóf (7. A) 5. hely
    • Nyerges Tamás (7. B) 6. hely
  • 8. osztály:

    • Veszprémi Rebeka (8. B) 4. hely
    • Francois Lilien (8. B) 7. hely
    • Radzik Réka (8. A) 9. hely

Felkészítő tanár: Ábrám László.

Gratulálunk!

2019-06-13 17:41:05

2019. Közösségi Érdemérmese - Ágoston Andréka

Ágoston a városmajoros évei kezdetétől fogva minden rendezvényünk kulcsstúdiósa, a Kimittudok, Befogadó Fesztiválok, Diákhetek, koncertek, interjúk, színpadi előadások, Krimiestek és számtalan egyéb rendezvény háttérbe burkolózó főszereplője, táborok rendezvények előkészítője és jobbkeze, a világítás és lámpák szakértője, mindig jókedvű, mindenkivel figyelmes, a jókedv és mosolygás nagymestere, a Diákönkormányzat önálló, felelős és proaktív médiafelelőse, a Városmajori Gimnázium Official szerkesztőségének tagja - és a Városmajori Gimnázium Közösségi Érdemérmese.

2019. Tanulmányi Érdemérmese - Gárdonyi Csilla

Csilla hihetetlen szerénységű, kimondhatatlan munkabírású világbajnok tájfutónk, az Arany Dániel matematika verseny országos döntő második helyezettje, a Kenguru matematika verseny országos negyedig helyezettje, a gimnáziumban eltöltött mind a négy éve alatt a Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulójának nyertese, a matematika OKTV, a Bolyai Csapatverseny, a Náboj Nemzetközi verseny, a KöMaL pontverseny kiemelkedő eredménnyel rendelkező indulója, számos nemzetközi sportverseny élvonalbeli futója, aki mindig alázatos és odaadó lelkesedésű, az iskola érdekeit is szolgáló helyi szintű sportversenyek győztese, mindemellett a városmajoros közösség aktív és szeretett tagja, - a Városmajori Gimnázium Tanulmányi Érdemérmese.

2019. Tanulmányi Érdemérmese - Rácz Dorottya

Dorka a gimnazista évei alatt mindvégig szerény, visszahúzódó, rendkívül szorgalmas, végig kitűnő, a Biológia OKTV, a Kitaibel Pál Országos Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny, a Georgikon Biológia Tanulmányi Verseny, a Fodor József Kárpát-medencei biológia verseny, a dr. Árokszállásy Zoltán Biológia Verseny döntőse, a Tankerületünk Kiváló Tanuló díjasa - és a Városmajori Gimnázium Tanulmányi Érdemérmese.

2019. Talpra Major! Díjasa - Sáfrán Ábel

Ábel a 30 éves városmajori közösségi szellem példás fenntartója, a diáktársai és tanárai egymást is elfogadó együttműködésének követe, a diákélet emberközpontú megújítója, pezsdítésének korra és társadalmi hovatartozásra való tekintet nélküli fő támogatója, felelősségteljes és felnőtt - de mindig diákközponttú - képviselője, a szülői közösséggel való együttműködés mindig emberi mestere, a fiatalabb és fogyatékkal élő társai feltétel nélküli támogatója, a Befogadó Fesztivál egyik szervezője, a Városmajori Gimnázium Official szerkesztője, a Just Dance majoros bevezetője, a sítáborok manója, a Diákönkormányzat jeles elnöke - és a kizárólag a Városmajori Gimnázium Diáksága által adományozható Talpra Major! érdemérmese.

2019-06-13 17:41:05

A Szegedi Innovatív Informatikai Versenyen (SZIIV) végzős informatika tagozatos diákunk Lévai Zalán (12. D) országos 2. helyezést ért el a "Graphite - Relációs adatanalízis gráfokkal" című pályamunkájával és szoftveres megoldásaival.

Konzulens: Bärnkopf Bence

Szívből gratulálunk! Büszkék vagyunk és további sok sikert kívánunk Zalunak!

2019-06-13 17:41:05

Németh Zsófia

Németh Zsófia

2001

#vmg30

Élvezzétek ki minden egyes napját, mert ilyen iskola nincs még egy!

Névnapok
Ma: Alajos, Leila
Holnap: Paulina
Ma-holnap a Majorban
Kréta IA
Tehetségpont
Erasmus+
Öko
ökoiskola
eset
MaYoR - 2002-2019 © GPL